FÉLKÉSZ TÖPRENGÉS

Amit írsz, rendkívül elgondolkodtató. Test és lélek, egy és ugyanazon szubsztancia más és más oldalról. Igen, ez tetszetős. Csakhogy, és itt lép be Platón Arisztotelész ellen, a világ végső ideális eredetének eszméje számomra sarktétel. Enélkül nem csak Isten fogalmát veszítem el, de a világ egységes, rendezett összjátékának a képzete is megrendül bennem.

Az ember esetében hajlandó vagyok kompromisszumra, mert valóban csoda, miképpen tudott a teremtő szellem a lélek által a testben életre kelni, a testet önnön képmására formálni és egyúttal a test lényegévé válni, ahhoz idomulni, de a világ egészét tekintve, a világtest kérdése még homályos, ahogyan saját gondolataim közül is oly sok tűnik kuszának már a leírás pillanatában.

Ösztönök, vágyak, szükségletek, igény, késztetés...

A szótárunk egyre bővül, a jelenség egyre összetettebb, a leírás mindig új és újabb megjelenési formákra utal.

Néha azt hiszem, nem akarunk, nem tudunk kilépi azon jelentés tartományokból, amelyekkel egy-egy szót felruházunk.

Holott semmi más nem gátol, mint puszta tradíció. E tradíció azonban köt. És nem csak engem. Láthatóan Te éppúgy ragaszkodsz az általad vázolt értelmezéshez, ahogyan én.

De az igazi eltérés köztünk az agresszió kérdésében rejlik. Mert miféle mérlegelés kíséri az agressziót, ha egyáltalán kíséri?

A gyermek, aki elkeseredett dühében az ajtóba rúg, hogy beletörik a lába, ugyan mit mérlegel? A férfi, aki öklével a falba üt, hogy sebei heteken át nem gyógyulnak be, hol gondolkodik?

Ami a bosszút illeti, az agressziónak valóban különös, azt hiszem, már-már egyedülállóan emberi megnyilvánulása. De mindössze egy a sok közül. És itt, nem zárom ki, valóban megjelenik a tudat, az eleve más ellen forduló megfontolt szándék.

Az altruizmus hátterében viszont többnyire meggátolt agresszióra bukkanunk. Lehet az a tudat által, a felettes én által, vagy éppen a külső körülmények által elfojtott vagy elfojtásra ítélt agresszió, amely nagyon gyakran, ha nem mindig, mérhetetlen kárpótlást ígér az énnek, s az önsajnálat, a képmutatás, az önimádat ajándékával kecsegteti az "ön"-feláldozót, aki mindössze indulatainak megnyilvánulási módját vagy irányát változtatta meg, és nem is egészen önzetlenül. Mindenesetre, ami az altruizmust illeti, nincs benne semmi csodálni való.

Az etológiához nem sokat értek. De gondolom, hasonlóan viselkedünk a gorillákhoz, a kakasokhoz. Egyesek zug-b..szóként tengetik napjaikat, s ha nincs ott az alfa-hím, azonnal kísérletet tesznek a hódításra, vagy éppen elsorvasztják, deformálják nemi gerjedelmüket és elmennek remetének.

"Több dolgok vannak földön és égen, Horatio..."

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.