ERKÖLCS ÉS PRÜDÉRIA

Ugye rémlik még, amikor a kezdetek kezdetén azt mondtam, prűd vagyok. Ez azóta sem változott. Miközben hajt a vágy, a kémia, a génekbe kódolt idő, az énem, a morális fantom, akit az értelem nevetségesnek, rátartinak és képmutatónak nevez, az én felhördül, és nem tágít, egyetlen tapodtat sem!

El tudod képzelni, hogy valahányszor engedek, a legkisebb flört, egy kiérdemeletlen mosoly erejéig a vágynak, hogy szeretve legyek, ha szóban, hát úgy, az erkölcs-csősz, a zsarnok, a prűd nőszemély elkövet mindent, hogy ne hagyjon élni?

Nincsenek vágyai. Nem érzi a hiányát a testnek, amely éjjel forró és hozzád simul. Csak egyet kérdez: "Szereted? Akkor tanulj meg ura lenni az ösztöneidnek. Ha nem fékezed magad, a lelked fekélyek borítják, a mértéktelenség fekélyei."

Valahogy így gondolkodik.

És bár a ruha kicsi, szorít itt is, ott is, a fejem még az állatvilágot is felhozza érvként, analógiát gyárt, hivatkozik, hogy az éhség, legyen az testi vagy lelki, nagyobb kárt okoz, mint a középszerű vagy éppen silány táplálék, a morális lény odabent hajthatatlan marad.

Ő méregnek tekint mindent, ami a léleknek nem Igaz.

Hogy miért is írok erről? Mert egyre gyakrabban hallom, ideje levetnünk a ránk erőltetett erkölcsi képmutatást.

Csak hát az erkölcs, a ruha, a testünkhöz, a lelkünkhöz nőtt. És ha letépem magamról, a húst, a szöveteket is lerombolom.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.