A SZERELEM METAFIZIKÁJA

Kezdjük az elején. Hogy a szeretet szó tévedés volt. Hazugság és képmutatás. Koholmány, amelyet akkor vett fel a szavak tárházába az emberiség, amikor elfelejtette a szerelem bűvöletét.

Mert olyan a szeretet, mint a szívétől megfosztott szerető vagy a dal varázsát nem értő eunuch. Képtelenség. Contradictio in subjecto. És az ellentmondás nem a jelenség öntagadása. Hanem a létezést kizáró antinómia.

Amikor a hús-vérbe szőtt lélek megfosztja önmagát önnön házától, és úgy tesz, mintha önálló élete volna itt, az árnyékok és a siralom völgyében. Holott az nem lehet!

A lelkünk megmerítkezik a test vizében a pillanatban, amikor megszületünk. És ebből az anyagtól elnehezült lélek-létből nem vezet kiút, hacsak nem az üdvözülés, az illuminatio, a teljes átváltozás.

Csakhogy akkor már nem vagyunk többé ember. Éteri lények, szellem-alakzatok vagyunk, akik aligha tudnánk ölelni, szerelmes levelet írni vagy éppen emlőnkből szoptatni gyermekünket. Vagyis megszűnünk lenni.

Akkor persze már beszélhetünk akár Pálról is, és arról az angyaloktól ellesett szeretetről, amely mindent elfedez. De addig? Legfeljebb tükör által homályosan, ha szerethetünk.

És így van ez jól. Így igaz, így természetes. Hogy szerelemmel szeressünk. A napfényt, az éjszakát, felebarátunk házát és barmát és őt magát és asszonyát, még Istenünket is.

Szerelemmel, amely telis de teli van sóvárgással, vággyal, a test vágyával, hogy eggyé váljon a szerelem tárgyával, eggyé olvadjon annak legkisebb részével és legyen tökéletesen egy vele.

Nem csak a lélekben. Hanem a fizikai létezés valamennyi elképzelhető síkján. Ahogyan, ha szomjúhozzuk az igazságot, annak testét, valóságát szomjazzuk. És nem az ideát, nem a ős-eszmét. Hanem testét, ahogyan testet ölt benned és bennem és Jézusban is.

És ne hidd, hogy akadt csak egy is az apostolok közül, aki ne szerelemmel szerette volna a Megváltót. Aki ne vágyott volna kezének érintésére, tekintetének villanására. Így és ezért követték Őt rendületlenül. És ezért kellett látniuk azt is, hogy feltámadott.

Mert a szerelemnek a tudat nem elég. Érintenie kell. Ízlelnie és szagolnia kell a szeretett személyt. Tapintani, látni és hallani őt. Ezt jelenti az igaz szeretet. A szerelmet. A teljes odaadást. A teljes birtoklást. Nem a mennyekben, hanem itt, a földön. Ebbe a testbe zárva. Ebben a tesben lélegezve.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.