ŐS-TÉVEDÉS

Néha úgy érzem, mint ha szánt szándékkal félreértenél.

Szellemet mondok, te tudatról beszélsz. Lélekről mesélek, te elvárásokat emlegetsz. A szív szavát idézem, te erkölcsről prédikálsz.

Uram Istenem! Hát ennyire nem lehetséges csúsztatások nélkül megértenünk egymást? Vagy a cél nem is a megértés, hanem az önmutogatás? Az önimádat? Az önsajnálat? A fenébe! Akkor meg minek töröm magam? Legyen a te akaratod szerint.

Tudod, mit? Mostantól légy erkölcsös, meg tudatos, meg tégy eleget a mások elvárásainak, és hogy mindezt még meg is koronázd, nevezd ezt az egész képmutató ideológiát teljességnek.

Mert úgy tűnik, mérhetetlen előnyöd származik abból, ha elutasítod magadban éppen az élő, az eleven léterőt, az Isteni átalakulás titokzatos elemét, az esszenciát.

Nem is értem, miért nem lettél apáca vagy még inkább remete. És azt sem értem, Isten miért teremtett téged testtel és lélekkel, férfinak és nőnek, ha egyszer kizárólag a tudatban találod meg Isten mását.

Nyilván az ős tévedés vezet téged kézenfogva. Hogy a test a Gonosztól való. Csakhogy ilyenről én nem olvastam az Írásban. Mint ahogyan arról sem, hogy a Teremtő valaha is különválasztotta volna bennünk a szellemet a materiális entitástól.

Talán mert ebben a létben a kettő tökéletesen összetartozik. Talán mert itt - a kettő egysége jelenti a teljességet.

Mert hogy nem vagyunk istenek.

És sohasem leszünk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.