A KRISTÁLYPALOTA

Vegyük például a tudatot.

Én nem hiszem például a tudat egyetlen szavát sem. Nevetséges eszköze csak megtagadott és agyonnyomorított ösztön- és érzésvilágunknak.

Ami felemelhet, ami megváltást ígér, az a Szellem. A lélek pillanata, amikor meghaladja önmagát. Nem a tudat. Nem ez a végsőkig kíméletlen és kaméleon szerű árnyéka az árnyékvilágnak.

Amit tudatosításnak hívunk, nem több, mint a leggyilkosabb önsanyargatás. Önpusztítás és hipokrízis.  Hol van ez attól a magasabb éteri szinttől, amelyet metasztázisnak nevezhetnénk! Az érzékek, az érzések átlényegítése a szellem által - ez az, ami a lényeg. Így már nekem is jobban tetszene.

De még tovább racionalizálni azt, ami már-már önmagát szünteti meg önnön eszközével? A házat, amely meghasonlott? A Sátánt, amint a Sátán űzi ki?

Isten óvjon engem attól a tudattól, amely háborúk, politikai perpatvarok, tudományos álviták gyilkos eszközéül szolgál, amely erkölcsi béklyókba kényszerítette az ösztönöket, ahelyett, hogy önnön részeként elfogadná és szeretné azokat.

És legfőképpen a tudat értékítéleteitől mentsenek meg engem az égiek.

Mert már így is túl sokat tudok.

Például azt, hogy nem hiszel nekem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.