NYILVÁNOSSÁG ÉS BLOGDOLOG


Nyilvánosság? Olyan ez mint átutazók találkozása .

Nem tudunk egymásról semmit. Talán nem is fogunk. Talán itt élsz a szomszéd házban, talán Te vagy, aki időnként utálsz, ha itt az unokám és hangosan kopog, talán a hátam mögött összesúgsz - "Nézd, már megint új pasija van!".

Különös nyilvánosság ez. És nagyon komoly dolog.

Ha tudnád, hogy én vagyok az a gyógyszerésznő, akinél a télen aszpirint vásároltál, vagy az én óráimra jár a lányod, vagy én ülök abban az irodában, ahol nem sikerült elintézned a számláidat - akkor is beszélgetnénk?

Nem hiszem. Ha látnád az arcom, és én a Tiéd, talán máris előítéleteinkbe menekülnénk.

Mert éppen ez itt a bökkenő. Hogy látszólag nyíltan szólunk egymáshoz, valójában mind kicsit félünk, kicsit rejtőzködünk.

Sosem mondanám, hogy beszélj. Annak, hogy írsz, hátulütői is lehetnek.

Velem például többször is előfordult, hogy az itt-ott elvétve elejtett túlzásokat, a képzelet alkalmi túlkapásait igaznak vélték. Szinte számonkértek. Esküszöm, az eszem megáll!

A kedvesem, bármelyikre gondolok, képtelen eligazodni, nem ért, nem tudja, mi igaz, mi nem, mi érinti őt és mi az, ami számára érdektelen.

Egyszer, emlékszem, egy vallomásomat dobtam fel, ide, a blogra. Szinte megháborodott! Hogy, ki az, akire gondolok, ki az, akiről álmodom, és egyáltalán, miért nem elég nekem, hogy Ő van.

Vagyis a szó veszélyes. De az is igaz, a másik oldal, legalábbis az én esetemben, a teljes magány vagy a magánynak való teljes kiszolgáltatottság.

És hogy Veled beszélgetek, ha meg nem is, de oldja a kétségbeesést.

Ezt pedig köszönöm - mindenkinek.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.