KRONOSZ LEÁNYA

Nem is tudom. Igazából nem vonzanak a bátor férfiak. Más kérdés, hogy elvárja tőlük a világ, de engem nem hatott meg még soha.

A nőies férfi egészen más. Na, jól nézünk ki! A végén még betegesnek gondolsz! Pedig a férfiak törékenysége, kiszolgáltatottsága megdöbbent, lefegyverez.

Titokzatosak, távoliak, kiismerhetetlenek. A sérülékenységük a legnagyobb erő.

Hogy az a nagy darab ember, aki fél öklével szét tudna morzsolni egy imaházat, itt áll védtelenül, és fél, és reszket, és letérdepel, és úrnőjének nevez, engem, ezt a semmi kis Oféliát, ez megdöbbent.

Ennek nem tudok ellenállni.

Csak gyönyörködöm abban a félszeg mosolyban, ahogy belépsz, rámnézel, kissé bizonytalanul átölelsz, és csak ha érzed, hogy szeretlek, akkor kezd visszatérni beléd az élet, az erő, nézlek, csodállak, szerelmes vagyok, aztán hirtelen eszembe jut, hogy másodállásban Kronosz leányaként, Erünniszként ismer a férfinép, és elszomorodom.

Úgy látszik, sosem lesz ennek vége.