AZ ŐS-KÉRDÉS   -   HIT ÉS TUDÁS

Nos, ha engem kérdezel, a hit. Hit mindenek felett.

És valahányszor a hit megrendül, diadalmasan és kíméletlenül befurakodik a lélekbe a tudás, pontosabban az, amit mi, halandók, tudásnak vélünk. És máris előttünk áll a Kálvária.

Mert, valljuk be, ember legyen a talpán, aki az értelem és a tapasztalás érveivel farkasszemet tud nézni, amikor a hit elhagyja őt. Márpedig megesik olykor.

És ne mondd, hogy csak az olyan nyomorultakból tud elszállni, mint én. Mert még az apostolok is gyászoltak, amikor az asszonyok meghozták a hírt, hogy feltámadott, és sokan még azután is kételkedtek.

Nem, nem vagyok én Tamás. De azért nem árt, ha felidézed, hogy volt idő, hogy nem csak Tamásnak, de Jánosnak is bíztatás kellett, mégpedig nem is akármilyen, hanem Jézusnak szavai, kezének bátorító érintése, mert e nélkül olykor még ő is úgy érezte, hogy elhagyja őt az erő.

Hát még nekem! Az embernek, aki gyenge és esendő! Nekem ne kellene a szó? Nekem ne kellene az érintés?

Nézz meg jól! Hát úgy nézek én ki, mint Mária? Vagy hasonlítok én Magdolnához? Hol mérhetem az én hitemet egy Tamás vagy egy János apostol hűségéhez?

A vágy azonban bennem is él. A szeretetteljes akarat és az odafordulás bennem is megvan.

Vagyis most már csak az Ő kegyelme kell. És akkor a hit és a tudás találkozik. És nem lesz többé rész szerint való, sem ismeret, sem vélekedés, nem lesz többé tükör által homályosan meg nyelveken, hanem csak Ő, a Szeretet Istene.

A Szeretet Istene, a Hit és a Remény.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.