ÉNTELENÜL

Hogy minden - én vagyok, az még csak hagyján.

De hogy úgy vagyok én, hogy magara nem ismerek, mert mielőtt még megismerésről egyáltalán szó eshetne, az ösztön elnevezi magát szerelemnek, és április bolondját járatja velem, a gyávaságom bűntudat és erkölcs álarcát ölti, hogy igája alá hajtson, és még azt is elhitesse velem, hogy ez jó, hogy amikor mosolygok, a szemem könnyekkel teli, és amikor sírok, szívemet szétfeszíti az öröm - na ez azért sok!

Hogy minél jobban próbálom megtalálni a szerelmet és a gyászt, annál nyilvánvalóbb a kudarc, mert legboldogabb pillanataimat gyászolom, míg halálomat örömünnepként fogadom - ez azért elgondolkodtató.

Tehát nem hogy nem tanulok semmit, de egyenesen napról napra butább vagyok és gazemberebb.

Mert olyannak tűnik ez a játék, mintha az én fügét mutatna az énnek: "Nem kapsz el soha!"

És valóban így lehet. Hogy engednem kell, hadd legyen szabad, hiszen ez börtöne. És hadd viseljen béklyót, ha egyszer ebben szabad. Legyen. Titokzatos és ismeretlen. Ha egyszer így szeretne lenni ismerős.
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.