SZERETNÉM HINNI

Szeretném remélni, hogy nem a bölcselet, hanem a szeretet bölcsességének (bolondságának) emlőin nevelkedtem.

Szeretném azt hinni, hogy nem az anyag teremtette a szellemvilágot. Hogy a Fény és a Sötét, a Szellem és a Test, a Jó és a Gonosz, az Isteni és a Démoni - legalábbis örök, legalábbis egyszerre pattant ki az Ős-egy tökéletességéből, mint Testté vált Ige, támasztva széthullást és újraegyesülést, és Embert a Vizek határain.

Bizonyítékaim nincsenek - ennyit a bölcseletről. Egyszerűen úgy tűnik tisztának és határozottnak a gondolat. És, de hiszen Kant jobban tudta, a tiszta ész számára a kérdés ilyen formában nem létezik.

És mégis fontosnak érzem, hogy elmondjam. Kizártnak tartom, hogy az anyag bármit is teremteni, alkotni, rendezni tudna. Ami azonban szemernyivel sem csökkenti jelentőségét.

A valóság éppen a szellem. Úgy, ahogyan újra és újra összecsap a zsarnokkal, amely végigkíséri útjának méterórákba zárt részeit. A valóság a szellem törekvése az Ős-egy felé. A szabadulás vágya. A test ellenállása. Üdv-történet a szó legszorosabb értelmében. A többi csak látszat. Most legalábbis így hiszem.

És az álmok? Igen, ők teszik a valóságot azzá, ami. Hogy a teljesség világában újra egy legyünk.

 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.