SZEMÜVEGEKRŐL

Ne tudd meg, milyen a szemüveg nélküli látás.

Először is van legalább öt. Mármint szemüveg. És persze sohasem tudom, hogy hol. Mert én nem vagyok szemüveges. Csak nem vagyok látó. Nem látok. És ez most halálosan komoly.

Életbölcseletem esszenciája, hogy világtalan vagyok. Mindennek csak elmosódó körvanalait érzékelem, így tapogatózom a tárgyak világában, egyik bútordarabtól a másikig, így látom tökéletesnek a falon az ócska reprodukciót, a liftben a fényes gombokat, az utcán a csodálatosan szép embereket.

Nem is akarok látni. Ami a szememet illeti, eddig mindig csak megtévesztett. Ezért aztán a szívemmel szoktam ráhangolódni a világra, és ha néha orra esem, egy cseppet sem aggaszt, hiszen szemüveg nélkül teszem.

Csak ez az olvasás, meg írás dolog ne volna. Csak ez teszi szükségessé az okulárét. De lehet hogy megtanulom a klaviatúrát, és akkor már csak az olvasást kell megoldanom. Példál úgy, hogy megkérlek, legyél a házi mesemondóm. És akkor nem ég ki bennem a szellem, nem porlad szét a vágy, hogy lássak és lássalak, hiszen látok majd - veled és általad.

Dicső elődeim, Kasszandra, Homérosz, Milton, ha ők boldogultak az éjszakában, talán nekem is sikerül kihúznom reggelig.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.