VADÁSZAT

Nem, nem nem! Nem játszom vadászatot! Azt nem! Te tedd, ahogyan jónak látod, de én nem!

Már meséltem. Egy férfit, mindössze egyet, tudatosan csábítottam el. Bűn volt. Halálos bűn. Nem, nem hagyott el értem gyermeket, de az életét felforgattam. És miért? Hogy a hatalmat érezzem . Hogy először életemben azt mondhassam, ezt én magam értem el.

Nem! Sem Ő nem vad, sem én nem vagyok az! Nem, nem nem! Nő vagyok és Ember. És tisztelem őt, a társam, vagy, ahogyan Te nevezed, életem játszótársát. Tisztelem, ezért szeretném látni és érezni. Ismerni őt, ahogyan az Írás is mondja. Miért hazudnék? Miért mondanám, hogy nem tudom, amikor pontosan tudom?

Plátói szerelem? Vagy azt érted ezalatt, hogy testiségtől mentes kapcsolat? Nos, ez valóban nem túl érthető.

Vannak egyrészt a munkatársak. Ők nemtelen lények. Természetesen nem bántó szándékkal hívom így őket, de ahhoz, hogy jól tudjunk együtt dolgozni, tökéletes tabunak tekintem őket, és szerencsére még soha nem láttam bennük mást, mint személyt, értelmes embert, akivel közös feladatot kell megoldanunk.

És van a Férfi.

A feltétel nélküli bizalom és odaadás az én számomra nem teszi lehetővé, hogy mérjem a szerelmet. Ameddig van bennem szeretet és szerelem, mindent és mindenemet feltétel nélkül adom. Számomra ez így természetes. És sem Ember, sem Isten el nem ítélhet ezért.

Hogy volt-e olyan, akivel lefeküdtem, és tévedtem? Hát igen. Ilyen kiindulással és szenvedéllyel szerinted megvártam, amíg elmondja, valójában nem szeret és pontosan úgy, ahogyan azt te írod, vadnak tekintett mindig is? Nem, nem vártam. Ha azt mondta, szeret, természetesnek és igaznak hittem minden szavát. Máskülönben nem szerettem volna.

És mégis. Hihetetlen, de mégis kegyeltje vagyok a sorsnak. Rendkívül ritkán csalódtam. Talán egész életemben mindössze, ha kétszer. Egyedül viszont voltam éppen eleget. Az őszinteség ugyanis kötelez és egyszerre elriaszt. És ezt nem bánom. Ha nagyon nehéz is néha, ez így van jól.

Nem, semmi rosszat nem mondhatok a férfiakról. Bízom bennük ma is, és hiszem, nem szokásuk visszaaélni a bizalommal. Persze, van, aki menekül. Ami rendjén való.

Nem, nem, nem venném el az életét. Soha.

Játék? Talán. De ebben a játékban én - meghalok. És ha mégis feltámadok, csak neki köszönhetem.

Nem! Annyira igaz, bárminek nevezzem, hogy már régen nem játékként élem meg. Az életem. És az Ő élete. Na, persze csak akkor, ha szerelem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.