KÉPZELET, HAZUGSÁG, SEMMI
 

Hazugság, álom, költészet, illúzió, mese és valóság, mi igaz és mi nem, az volna igaz, amit látunk? Vagy a lélek szemei igazabbak? Mikor hazudok? Ha őszintén teszem és rámförmednek, de hiszen nem így volt, vagy ha ragaszkodom a tényekhez, és közben épp csak a lényeget hallgatom el? Ha azt mondom, a kedves gyönyörű, holott tudjuk, kopasz, öregedő és sörhasú, vagy ha leírom őt olyannak, amilyennek a háziorvosa látja, csak éppen a káprázatos gyönyörűség vész el belőle, amiért szeretem?

A hazugság és a képzelet édestestvérek. A különbség a másik ember eszközként történő felhasználása érdekből, félelemből, vagy bármilyen más megfontolásból. A Szentség, az Ember mint Isteni Csoda meggyalázása ezúttal is. Az ős-bűn, az eredendő.

Megborzaszt a gondolat, mi van ha mégsincs? Mármint Ő. Mi van, ha nincs Titok?

Hazudni jó. De elhinni, hogy a hazugságaink igaz, veszélyes. Mi van, ha Ő is csak egy a hazugságok közül? Tudom, eretnek félelem, de ez mindennél szörnyűbb. A lét teljes semmisségénél is borzalmasabb.

Azt szoktam mondani, tudom, hogy van. Néha nincs erőm hinni, mint most is, de tudom. Hát most még ezt sem tudom. Olyan üresen néz le rám az az Isteni Szem, hogy halálfélelem fog el. Mindenkiben látni a jót - azért még így is megy. Csak most elapadtak a tartalékok. És most nem hazudok. Szót, élő szót szeretnék hallani.

Na ez azért mégis csak kínos, nem igaz?
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.