A TÖBBI STIMMEL

Szinte alig találok párhuzamot a gyermek-anya és a szeretőket egymáshoz rendelő vonzalom között.

A gyermek nem személyhez kötődik. Legalábbis kezdetben nem. Amit a melegségről, a biztonságérzetről állítanak, felteszem, igaz. De a személyességnek az a szintje, amely a szerelmesek esetében igencsak jelentős, még árnyékában sincs jelen.

Legalábbis ekkor, a születés pillanatában - semmiképp. Hogy később belép vagy beléphet? Nem vitatom.

Mint a Szentivánéji álomban. Én vagyok, aki megszültem, aki szamár képében pont akkor, pont ott megjelentem. Ezért kedves a csacsi anyai mosoly, ezért ismerős a dohány vagy alom illatú ölelés, a hőnek az a foka és a közelségnek az a páratartalma, amelyet a furcsa, patás-patátlan szülő nyújt nekem.

Lehetett volna más. Lehetett volna bárki. Ő vagy Te - nekem, a gyermeknek - KELL. A biztonság, a táplálék, a törődés. Ha Ő adja, hát Ő kell nekem.

A szülő hatalma pedig igencsak suta, ingatag lábakon áll. Először is, mert pusztán a méreteknek és a szuszogásnak köszönhetően olyan ösztönök lépnek működésbe, hogy képtelen vagyok ártani neki, mármint az újszülöttnek, ha ezerszer tudom, hogy egykor egy Adolf vagy egy Joszip Visszarionovics nevű szörny néz vissza rám az édes szőrcsomag helyett.

Akkor sem hajítom az Etnába, ha minden éjszakánál rútabb, sötétebb. Kiszolgáltatottja vagyok. Neki, az ösztönnek - egészen önnön létezésem megkérdőjelezéséig.

Hogy akkor, azon a ponton túl mi történik, nem tudom. Azon a vidéken nem jártam. De hiszem, egészen a távoli partokig, a gyermeknek hatalma van fölöttem, mi több, zsarnoki hatalma, amellyel él és visszaél.

És még valami.

Az, hogy az ember, nevezzük gyermeknek, születésekor nem több, mint ösztön-köteg, a bűn fogalmától éppoly távol áll, mint az a bizonyos Makó Jeruzsálemtől.

Éppen hogy az erkölcsök hiányáról, következésképpen a morális lény szeretetének teljes hiányáról beszélek.

Sem erkölcsi lény, sem erkölcs, sem humanizált szeretet azon a szinten nincs.

Hogy költői képként szeretjük azt hinni, hogy a gyermeki szeretet az ártatlanság, az önzetlenség, a tiszta szeretet szimbóluma?

Nos, legfeljebb hagyományként tudom elfogadni. Ez esetben is csak azzal a kitétellel, hogy nem feledkezünk meg arról, hogy bűn nélkül nincs bűnös és ártatlan, én nélkül nincs önzés és önzetlenség, személyesség nélkül nincs gyűlölet, és persze szeretet sem lehet.

A többi stimmel.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.