NINCS EBBEN SEMMI RENDHAGYÓ

A görögök a rendkívüli embereket, feltéve, hogy nem gonosztevőkről, árulókról van szó, istennek mondták vagy száműzték maguk közül.

Hasonló történik ma is.

A szeretet, a feltétel, a logosz, amely a viszály és a vonzalom képében az életteret adja számunkra, amelyen kívül nem létezünk és nem létezhetünk, most száműzetésben, esetleg festett istenek között rejtőzködik.

Egyszer ugyanis, nagyon régen, mert valaminek történnie kellett, a szeretet mint a levegő, fogyni kezdett. Egyre ritkább, egyre rendhagyóbb lett, míg végül az emberiség egyik része száműzte még az emlékét is, érdekek, célok, tudat vette át az uralmat, míg a másik rész bálvánnyá avatta.

Csakhogy, és ebben az írások nem tévednek, a bálványimádás bűn. Ezt nem tudom jobban meghatározni.

A rituálék, amellyel a bálványnak tisztelgünk, amellyel megidézzük, akarata ellenére, még távolabb, még visszább vetnek attól, amit szólítani, hívni szándékozunk.

A szeretetet ugyanis nem énekelni, nem áldozattal traktálni kell. Hanem élni. Ilyen egyszerűen, ahogyan mondom.

Anélkül, hogy ebben bármi szokatlant látna az olvasó.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.