SZERETNI

Az élet, azt hiszem, kimeríthetetlen, új és újabb tapasztalattal édesíti meg a perceket.

Feldmár mondja az egyik interjúban: "Ők nagyon szerettek... Nagyon szerettek volna szeretni... Csak nem tudták, hogyan..."

Hát ez történik velünk.

Álmodjuk, hívjuk a szerelmet, szeretetről írunk, fájdalmas sorokat, beszélünk róla, helyette, és közben a legsötétebb magányban hánykódunk, hogy amikor előttünk áll a Kedves, ne tudjunk még csak megszólalni se.

Nehéz. A legnehezebb, amit megtanulhatunk.

És amikor megtörténik, nincs szó, se hang, se lélegzet, csak a csodálattal teli döbbenet - ennyi? így? ez volna?

Na persze, ha el nem menekülünk önmagunk elől, még mielőtt megszeretnénk a másikat, és általa - önmagunkat.

Hogy mi zajlik bennünk, nem tudom. Olykor kétségbeejtő, most éppen szédítően magas.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.