Ó, DIVAT!

Szeretem az ódivatú szavakat. Magát a szót, ódivatú, szinte öröm leírnom. Elmúlt korok díszleteit idézi, és azokban a fenséges színekben, fenséges árnyalatokban pompázó ruhákban asszonyok, gyermekek, férfiak kelnek életre.

Nem csak hogy ódivatú, de egyenesen hagyománytisztelő vagyok. És ha a hagyománynak része a divat, a szavak, amelyeket ma már kevesen értenek, nekem annál kedvesebbek.

Hiszen magam is ruhát viselek. És ékszereket, és festéket is. És díszleteim is vannak. Meghitt kellékei az életemnek. Otthonosan, biztonságosan mozgok közöttük. Hiszen nem jelentenek korlátot, nem ejtik rabul a testet, a szívet, a szellemet - alkalomhoz illő mind. És alkalomhoz illő lehet a keszkenő és a fátyol is.

Miért ne viselném? Ha ódivatú, hát legyen. S ha nem? Hogy mit öltök magamra, ma én döntöm el.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.