KLEOPÁTRA HŰSÉGE

Ó, azok a keleti nők!

Többnejűségben élünk, mégis kizárólagosságra törekszünk.

Hogy mit érdekel engem, szeret-e mást, ölel-e mást, csókol-e mást? De hiszen csak ő van! És számára csak én létezem! A szerelem az én világomban ilyen.

Még az istenem is féltve szerető. Én ne lennék az, akit önnön képmására alkotott?

Egyszerűbben fogalmazva, valami hihetetlenül monogám és ódivatú vagyok.

Egy férfihoz tartozom, aki az én uram, az én szeretőm. Erről nem tehetek.

Egy másik hitvest még csak el tudok képzelni. De ágyast? Alkalmi kedvest? Százat? Anélkül, hogy szerelmébe, hűségébe, odaadásába vetett hitemen csorba esne? Kétlem.

Hacsak nem úgy szeret, hogy szerelme ezer szikrával ragyogja be szerelmem minden csillagát, hacsak szerelme nem tökéletes, hacsak nem Istenként szeret.

Hiszen Kleopátra, Sába királynője, hogy csak a legnagyszerűbb asszonyokat említsem, éppúgy több férfi iránt lángolt, mint te vagy én. De nem egyszerre!

Mert én például megöltem minden szerelmemet. Hét lakatra zárt rideg, sötét szobába száműztem őket, szívem várában őrzöm emléküket, halott kísérteteit egykor-életemnek.

S hogy megigézne egy bájos arc? Egy tűnő mosoly? Biztosra veheted, a pillanatnak, mielőtt a nap leszáll, már fejét vétetem.

És ennyi hűség, úgy vélem, nekem is kijár.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.