SZEGÉNY FÉRFIAK

Szegény, szegény férfiak!

Reggeltől estig abban a hideg, érdekekkel és hatalommal teli világban, ahol pénz beszél, és cézárt köszöntik a halálba indulók.

Hogy bírják vajon? Hogy viselik a megannyi gúnyolódó élcelődést, férfiak játékait, hogy túléljenek, mert nekik azt is kell, nap nap után bizonyítani, hogy életképesek, hogy nemzőképesek.

Nekünk nőknek könnyebb. Még így is, hogy kiutasítottak az otthonunkból, odadobtak a piac martalékául, mi még így is megőriztünk valamit ős-lényegünkből, mosolyunkból, szerelmünkből, amit csak mi adhatunk - neked, a férfinak.

És lehet, hogy olvasnom kellett volna Tacitust. De hát, Istenem! Annyi szeretkezés meg gyerek között, hogy is lett volna rá időm?

És ha nem tudom, ki most az elnök. Tudom, ez egyszerűen megengedhetetlen! De valld be, amikor ölellek, amikor elfelejtesz mindent, annyira szeretlek, annyira minden vagy nekem, ez volna a legnagyobb bánatod? Hogy képtelen vagyok megjegyezni egy vigéc nevét?

És ha vén leszek és csúnya, te akkor is előre engedsz az ajtóban, mert titok vagyok, örök és nő.

És nincs korom, és nem lehetek annyira csúf, hogy megfeledkezz róla, én Aphrodité gyermeke vagyok, aki magamba fogadlak, hogy értelmet adjak a szenvedésnek, és átölellek és szeretlek.

Hogy örökké szeress.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.