NEM ÉRTESZ ENGEM!

De hiszen pontosan ezért kell a szó!

Hogy addig meséljünk, kérdezzünk, vitatkozzunk, magyarázzunk és érveljünk, amíg a szavaid lassan hasonló képeket keltenek bennem életre, mint amilyenek őket magukat a te lelkedből életre hívták, és így legyen ez mindazzal, amit én mondok neked.

Ezét olyan őrülten fontos a beszélgetés! Mert nem vagyok sem Isten, sem mágus!

Félreérthetlek, és gyakran félre is értelek. És ha türelmes vagy, mint lenni szoktál, akkor újra és újra nekivágsz, hogy bolond elmémmel megértesd, mi volt az eredeti gondolat, és lassan-lassan a két világ közeledik egymáshoz. De érintkezés, ad absurdum, szavak nélkül, ez nem megy.

Amúgy pedig imádom a félreértéseket! Minden félreértés ugyanis újabb és újabb alkalom számomra arra, hogy másképp, más képekkel mutasd meg nekem azt a világot, amelyet te látsz egyedül. Hogy megsejtsem. Hogy megérezzem. Mert ugyanolyannak látni nem fogom soha.

Képzeld, ha sosem volnának félreértések!

Ülnénk, pipáznánk, nagyokat bólogatnánk:
"Igen-igen... Bizony-bizony... Valóban..."

Maga a megtestesült unalom!

Tudom, fafej vagyok.

De talán belátod végre, miért kerget az őrületbe a távolságba vesző csend azzal a személlyel, akit szeretek. Mert sem érintés, sem tekintet, de még csak ezek a képlékeny szavak sem adnak bizonyosságot afelől, hogy van és szeret.

És akkor marad a hit, ami lehet - hiedelem. És ami nekem, a földi nőnek, bizony nagyon kevés.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.