KISESTÉLYIBEN MEZTELENÜL

Miért jó az, hogy meztelenül járkálok közöttük?

Hogy látják, amint a bordáimon végiggördül az izzadtságcsepp, a szemem alatt megrándul az ideg, miért jó ezt látni nekik, kívülről?

Mert belülről édes-szomorkás.

Egyrészt a halál. Ami soha nem vidám. Mindig pokolian fáj, mindig egyszeri, mindig örök.

Másrészt, hogy élek. Egyfolytában csak élek, holott minden emberi számítás szerint már rég ki kellet volna purcannom, és befognom azt a mocskos szájamat.

Ebben azért van némi édeskés vigasztalás.

Merthogy megint kibabráltam az Istenekkel, és már megint nem sikerült megnyúvasztaniuk, sőt, nyilvánvalóan átestek a ló túlsó oldalára, és ők maguk késztettek arra, hogy megtanuljak gyönyörűséget találni a szenvedésben, és ezáltal túlélni, amit nem lehet.

Ami ne tévesszen meg senkit. Itt egy többszörös hulla beszél. Épp csak hogy megrekedtem a két világ között, és még hallotok.

De ha tehetem, hát, Isten uccse, elhúzok innen.

És nem mutatkozom többé sem örömömben, sem bánatomban, sem kisestélyiben, sem meztelenül.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.