BLOGLAKOMA

Egy kedves ismerősöm írta:

"Az internet veszélyes dolog. Talán még annyi felelősséget sem feltételez, mint a személyes találkozás. Nem hiszem, hogy jó ha az érzelmeket belekeverjük. Legalábbis én ezt tanultam meg. De keserves tanulópénzt fizettem érte. Mert ide csak az jön, aki magányos. Meg a vadász, aki nem a zsákmányért, hanem az ölésért vadászik. És lehet, hogy elég csak néhány megértő szó, és már megy is tovább, nem törődve semmi mással. És az olyanok, mint mi, még csak haragot sem érzünk. Csak megbocsátunk. Pedig a jogos haragnak van helye..."

És mert vagyunk itt néhányan, akik jó alaposan elszúrunk mindent, ami elszúrható, úgy gondolom, a választ megosztom mindenkivel.

Kedves Pi!

Köszönöm, hogy írsz. Bár olyan indulatok kavarognak bennem, ha arra gondolok, miféle áldozattal terített asztal kínálkozik az aljas lakomára érkezőnek, hogy úgy érzem, legszívesebben ordítanék.

Nem magamért. Mert aki hülye, az hülye. És ha hülye vagyok, hát jó. De önmagában, a gesztus. Hogy védtelen, magányukban kitárulkozó és felkínálkozó nőkkel játszadozzanak. Vérlázító.

És persze, hiszem, hogy az én Kedvesem kivétel. Mert gyönyörű, és őszinte, és igaz. És ha nem szól, majd szólni fog. És várom őt - örökké, ha kell.

És ha nem jön, hát elengedem. És akkor majd nem írok többé. Hogy ne vonjam magamra az unatkozó gyilkos tekintetét.

És akkor majd eljárok konferenciákra. Meg színházba. Meg Isten tudja, hova. Vagy éppen maradok itthon, és nem csinálok mást, csak megadom Istennek az esélyt, hogy házhoz küldje a szerelmet.

Ha meg nem él a lehetőséggel, akkor gondom lesz rá, hogy ne legyek senki játéka. Csak a magamé. Ezzel ugyan nem értek egyet, mert ez már oly távol áll az embertől, de ha ezt szánta nekem az ég, mi mást tehetnék.

Sosem lépek kétszer ugyanabba a folyóba.

Amikor megismertem Ferit, egy fórumon történt, először jártam ott, életem legnagyobb pofáraesésében volt részem. Azóta a közelébe sem megyek fórumoknak.

Ha a Kedvesem elárulna, itt, ahol megismertem, nem látsz többé blogot, sem Aminah, sem Amaru, sem semmilyen más néven, ami engem rejtene.

Akkor ez is zsákutca.

Akkor megyek yogázni. És beíratkozom pszichodrámára. És elcsábítom a pasit, aki vezeti. Mert csábítani és játszani még tudok. Csak nem szokásom. Valahogy úgy érzem, nincs jogom másokkal játszani.

Hiszen csak itt, a virtuális világban vagyok ilyen ágrólszakadt és kiszolgáltatott. De ha ezzel áldozattá teszem magam, hát viszlát, bloggerek.

Veled meg majd levelezek gmail-en.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.