A MAGÁNY HÁLÓJÁBAN

Istenem, mennyire jó lenne most veled!
Már megint életre hívtam valamit, és mint minden teremtő, most felelősséggel tartozom.

Látod mennyien vannak? Látod a kétségbeesésüket? Mennyire vágynak a férfi szerelmére?
Hálát adok az égnek, hogy nő vagyok!
Ennyi éhezőt hogyan is lehetne jóllakatni?

És közben azon tűnődöm, hova lettek a férfiak?

Hiszen Te - itt vagy, és ez csodálatos!
Hogy lehet, hogy az ő szerelmüktől nem ébredt fel a férfi a férfiban?
Hogy lehet, hogy nem sikerül megidézniük a csodát?

Nekem itt vagy te. Ez épp elég. És azt hiszem, ez így is van rendjén.
Nőként szólítottalak, és férfiként válaszoltál. Másképp nem is történhetett.
De vajon hol hibázhat a többi nő, ha oly hosszan magányos marad?

 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.