ISTEN ÉS A SZERELEM - MEG AZ A "HÁZASSÁG SZENTSÉGE" DOLOG

Szerinted él közöttünk ember, aki tudja, mi az, amit Isten összeköt? Vagy úgy gondolod, minden földi eltévelyedés, köztük számtalan szertartás - mind Isten akarata? Nem elhamarkodott ez a vélemény?

Szegény Öreg, az összes hülyeségünket azért nem biztos, hogy a nyakába kellene varrni. Én akkor már a szabadakaratot tenném felelőssé.

Kihozod belőlem a profán, két lábbal a földön járó nőt, pedig nem jellemző.

Isten és a mi szerelmeink.

Nem látom be, miért és miféle Istennek jelenthetne örömet a mi szenvedésünk.

Amikor az Ember elveszíti Édent, önnön akaratából, mert Isten helyett tudója és ítélője akar lenni Jónak és Gonosznak, majd elűzetik, Isten, nem véletlenül, elborzasztó jövő képével bünteti a legelső emberpárt. De még véletlenül sem ejt ki a száján olyan gondolatot, hogy a szerelemben egyesülnünk vétek volna. Ellenkezőleg. Úgy vélem, a szerelem egyike azon csodáknak, amelyet, mint szivárványt, itt hagyott nekünk, hogy bearanyozza az időt, amelyet vérben és verejtékben gyötrődve töltünk itt, a Semmi Földjén.

A szerelem feltétlen ajándék. Isten ajándéka, hogy legyen remény és szeretet, mert éppen a szerelem által válunk képessé a Teremtő szemlélésére.

Nem egymásba erőszakolt testek verejtékező hústömegéről beszélek, ez most nyilvánvaló.

A kérdés, persze, vajon el tudjuk-e egymástól választani a kettőt. Nem tudom. Akkora nagy a mellényünk mindennek elbírálásában, holott minden ítéletünk nevetséges és vak. Valószínű, hogy sokszor és sokat tévedünk. Ez már a mi sarunk. Az Öreg csak jót akar nekünk.

Abban azért mélységesen egyetértek, hogy ha tévedünk is, a lelkünk mélyén ott ég a szikra, amelynek a fénye Isteni belátás erejét képes kölcsönözni a halandónak, és ha merünk e fénybe nézni, következhet az eszmélet és a belátás. Amikor nincs és nem lehet több kérdés. Nincs és nem lehet több szó. És nincs többé hazugság.

Önmagában a házasság, úgy tűnik nekem, mindössze intézményesített konvenció. Még csak nem is romantikus. Mi tesszük szentté, ha tenni tudjuk, ez azonban csak akkor lehetséges, ha a szerelem, amelynek az adott házasság mindössze külsővé-idegenné vált alakja, valóban az Égben köttetett. De van egy sejtésem. Hogy Istent a mi földi szertartásaink nem különösebben lelkesítik.

Hogy a kapcsolatban becsület, őszinteség, igaz szeretet stb. van-e, na, az már inkább az Ő asztala.

Az emberi történelem minden hülyeségét miért írjuk Isten rovására? A házasság szentségének évezredes kiforgatását miért akarjuk Isten nevével takargatni?

Ha keresztény lennék, Magdolna lennék. Az én házasságom a mezők virágai között, a sziklák oltalmában, Isten színe előtt köttetne. Ha nincs sátor, akkor csak igazán.

A hűtlenséget pedig gyűlölöm. Míg két ember szerelmét, amellyel felkeresi Istent, és kéri az Ő áldását, csodának, szent mozdulatnak tartom. De hogy valóban az, vagy mindössze önámítás, annak egyedül Isten a megmondhatója. Senki más.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.