NŐK DICSÉRETE

A homéroszi korokon régen túl vagyunk. Itt, Arisztotelész után, a válság idején, a hübrisz mérték és érték. Nevezzük alázatnak, önmagunk előtti tisztelettudó elismerésnek, a lényeg egy. Hát hogy a bánatba ne lenne rá szüksége éppen a fűszálhoz hasonló földi lénynek?

Férfiak, nők, filozófusok. A bölcsesség szerelmesei. Ez a legtöbb, amit magunkról elmondhatunk. És bizony, a szerelem itt sem feltétlen kölcsönös. De a szerelmes hisz, és követi kedvesét mindenhova, utolsó leheletéig.

Hogy nők vagy férfiak? Nem is tudom. Számtalan nagyszerű nőről tudok. Heloise, Simone de Beauvoir, Simone Weil, Anna Freud, Anna Ahmatova, és akkor még a magyar filozófusnőkről nem beszéltünk, köztük a bolsevik apácának gúnyolt, de tiszta lelkű és értelmű Ancsel Éva néniről, vagy Heller Ágnesről, vagy Hankiss Ágnesről, csupa szikrázó szellemű nő, de hogy boldogok lettek volna, nem tudom, meg sem merném kérdezni.

Nem, semmivel nem érzem gyatrábbnak, tehetségtelenebbnek magam egyetlen férfinál sem, akivel a sors vagy a véletlen éjszakák összehoztak. Tény, sosem törekedtem összemérni velük felkészültségemet, ezt mindig is átengedtem, a módszeres, a szakszerű, a racionális taposást. De hogy amit írunk kevesebb lenne? Nem, nézd csak meg az úgymond profi férfiak blogjait. Siralom völgye, milyen középszerűek tudnak lenni olykor és némelyik. Különösebben sosem zavart.

Nem nekik és nem azért írunk, hogy bárki elismerje, hogy mi is emberek vagyunk. Írunk, mert ez a lehetőség még és már nyitva áll előttünk, és mert legalább egymáshoz szólni tudunk. Ne is törődj vele, kit minek nevez vagy tart a világ. Legyenek ők a filozófusok és a költők. Én megelégszem azzal, ha nő lehetek. Legalább és legfeljebb egy férfinak.

Tegnap amúgy gonosz kis ötlet fészkelte be magát a gondolataim közé. Mi volna, ha, akár egy Shakespeare mesében, összefognánk ellenük? Még nem tudom, hogyan és akadna-e nő, aki mellénk állna, de ideje véget vetni ennek az önkénynek. Hogy semmibe véve nőiségünket, puszta tárgyként bánjanak velünk.

Bocs az ősfeminizmusért, mindössze kósza játék, de esküszöm, kedvem volna hozzá.

Bántani lehet bennünket. Élni nélkülünk - Pokol.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.