FÉRFIAK TÖKÉLETESSÉGE

Meri-e hinni magáról a tökéletlen teremtmény, hogy szeretni lehet? Vagy kilóra mérjük-e kapcsolatainkban a szerelmet, a tudást, a szavak számát vagy bármi mást? Ha ez utóbbi igaz, az üdvösségünknek befellegzett.

Én például nő vagyok. Sem anyának, sem nőnek nem éppen eszményi. De gyermeket szülök, szerelmes vagyok, odaadom a testem, a lelkem, az életem, kiválasztom a férfit, akinek megengedem, hogy nevet adjon nekem, alakítson, amíg nem él vissza a hatalmával, és, láss csodát, Teremtőnek érezheti magát!

És akkor megrémül, hogy nem képes teremteni? Marhaság!

Ezer és ezer férfit látok nap mint nap, aki okosabb, tájékozottabb, műveltebb nálam. De aki ne versengene, mert tudja, a Szeretet Kertjében minden versengés fölösleges, olyan nem sok akad.

Akar a halál tökéletes lenni! Egyszerűen csak jó volna, ha pont ebben a tökéletlenségünkben szeretne valaki!

Azt hiszem, nagyon utálnám a tökéletes férfit. Az én szeretőm legyen gyönge és esendő! És még az sem baj, ha időről időre bolond. Csak higgye már el, hogy éppen a hibáiért szerethető, éppen a hibái teszik őt egyszerivé és tökéletessé, csodává, akinek nem akad párja a föld kerekségén sehol!

 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.