GONDOLATOK A VISZONZATLAN SZERELEMRŐL

Forrás: beszélgetések (Y.A, és PI)

1.

Nehéz elhinnem, hogy beszélsz hozzám. Amit írsz, próbálom nem az értelmemmel, hanem a szívemmel érteni. Tanítasz. Ez ajándék.

A minden, a semmi, az újjászületés, a halál, a nap nap után ismétlődő körforgása a teremtésnek, ezt tudom, ezt érzem. De nem mindig és nem mindenkor.

Nagyon gyönge és tapasztalatlan a lélek. Könnyen elbizonytalanodik, és a hatalmas földi létezők világában egyszer csak zsugorodni kezd. Nem szűnik meg, éppen csak megdermed. Egyfajta köztes lét, amelyből kilépni önerejéből képtelen.

Talán a megváltás. Az volna jó. De hiszen, azt mondod, már megváltatott. Akkor miért nem érzem? Miért az űr? Miért az elveszettség, a semmibe meredő magány?

2.

Krisztusról keveset tudok. Az ismereteimet szétszórt, rendszertelen olvasmányokból, legfőképp a képzeletemből merítem. És nem értem, miért a szenvedés.

Egyszer beszélgettem egy pappal. Mondtam neki, azt hiszem, nem szeretem a fájdalmat. Azt válaszolta, a hívő sem rajong a gyötrelemért. Egyszerűen részesedik benne. És mert nem önmagáért szenvedi el a kínokat, hanem azokért, akiket szeret, a dolog egészen más. A Krisztusban való egyesülés egy formája. Ilyesmit mondott. És most te is.

És ha meggondolom, van ebben igazság, mert nincs nekem semmi bajom, ha a szeretteimért kell megfeszülnöm. De mi van azokkal a poklokkal, ahova nem másért, mint éppen önnön boldogulásomért szállok alá?

3.

Érted egyáltalán, amit mondok?

Az nem lehet véletlen, hogy a testvéri szereteten túl, Isten megajándékozott bennünket a szerelmi vágyódással, anélkül, hogy ennek az érzésnek messzemenő értelme ne volna. Márpedig, első ránézésre, a szerelem esetében szó nincs a másikért való önmegtagadásról.

Vagy mégis? A viszonzatlan szerelmek oldalán? Amikor lemondok a szerelemről, mert a választott férfi nem méltat figyelemre, nem emel a magasba, nem engedi, hogy szolgáljam őt és legyek ezáltal mindene?

Akkor miért nem érzem, hogy ettől nemesebb volnék? Miért érzem nyomorultnak és vigasztalhatatlannak magam? Vagy ha elpusztulok a fájdalomba, miért, hogy amint föleszmélek, tekintetem máris elkalandozik és újabb áldozat után kutat?

Meglehet, mi, akik Isten után vágyódunk, okvetlenül a viszonzatlan szerelemben teljesedünk ki. Az ember számukra nem más, mint Isten megjelenése, inkarnációja, de nem Isten.

És hogy a teljesség utáni sóvárgás addig hajtson bennünket, amíg a Mennyei Atya trónusa elé nem állunk, még véletlenül sem választunk magunknak társat úgy, hogy itt, e földi testbe zárva megtalálhassuk az üdvözülést.

4.

Már csak egy dolog aggaszt.

Ha a szerelem a mi esetünkben nem egyéb, mint Isten utáni vágyakozás, miért nem tudok lemondani a test vágyairól. Miért nem fordítok nekik hátat, hogy közvetlenül, szemtől szembe imádjam Őt?

Egyébként nem hinném, hogy apácának beválnék. Attól tartok, mindent elkövetnék, hogy elcsábítsam a legelérhetetlenebb tiszteletest, a teológia elefántcsont toronyban rejtőző professzorát vagy magát a földi helytartót, ahogyan eddig is. Aztán persze csalódnék.

Mert kiderülne, hogy nem szeret, nem úgy szeret, nem engem szeret, míg aki a Szeretet maga, Ő nincs ott, Ő valahol túl, a mennyekből figyeli furcsa játékomat, és bizonyára rosszallóan tűnődik balgaságomon.

5.

Hol is tartottam?

Vágyódom Isten után. Nem találom. Emberben keresem. Beleszeretek. Ha a szerelem viszonzott, csalódom. Ha nem, tovább megyek. Újabb jelöltre akadok. Ha viszontszeret, csalódást okoz. Ha nem, tovább megyek. Amíg Istent el nem érem.

Hoppá! Hát ezért választok én kizárólag elérhetetlen személyeket! Hogy ne kelljen ágyról ágyra járnom! Amíg ugyanis elérhetetlen a delikvens, általa és neki köszönhetően valójában mindvégig és tudtomon kívül hűséges maradok Istenhez.

Nem is hangzik rosszul. Ami fáj, az nem egyéb, mint az Isten utáni vágy. Azért így mindjárt csinosabb. Leszámítva, hogy az a fránya test még mindig nem akar megnyugodni. "Jó nekem az utánzat utánzata is, csak legyen!" - ilyenekkel jön, és követelőzik.

És én megyek, hogy elbukjam és megszégyenüljek újra, és fájdalmat okozzak valakinek, aki ezen túl maga is Istent keresi majd mindenben, mindenkiben, ahogyan én, kivéve, amikor nem. De erről az írás nem beszél.

Talán jobb, ha hallgatok.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.