MISZTICIZMUS ÉS KÖZÖNY

Ha csak kiejtem a szót, miszticizmus, máris megfagy körülöttem a levegő, az emberek szemébe naiv kíváncsiság, gyanakvó kételkedés lopózik, és, szinte kivétel nélkül, ez utóbbi győzedelmeskedik.

Hiába Triszmegisztosz, a Szibillák, a delphoi jósda, a köznapi-tudományos balítélet megtesz mindent, hogy a gondolatát is lejárassa annak, hogy az ész határain túl, Arisztotelész véleménye szerint azt meghaladó szellemi síkokon, elébünk tárul, nem az irracionális, amely felfogható volna a racionális puszta ellentettjeként, de az intuíció, a misztikum felé vezető és napjainkban résnyire szűkülő ösvény.

Ki ne tapasztalta volna a magasabb rendű bizonyosság, a descartesi tiszta és határozott evidenciák lenyűgöző hatalmát?

Gondoljunk a szerelmi odaadás feltétel nélküli, látnoki bölcsességére. A halál idő- és térkorlátokat bomlasztó feneketlen, kaotikus és kristályszerű pillanataira. Idézzük fel a történelem bűneinek megszállottságát és a velük járó prófétikus kinyilatkoztatást. Nietzsche a dionüszoszi és az apollói elem birodalmáról beszél. Mindkét elv az intuíció közvetítésével bontakozik ki előttünk. Egyesülésük pedig maga a misztérium.

A tiszta ész határait maga mögött hagyva, az intuitív-intellektuális létsíkba átlépve, a fent és a lent, a fény és a sötét, a mámor és a szemlélet mérhetetlen össztánca tárul szellemünk elé, a maga tökéletes teljességében, s a látvány hírnöke és kísérője a két elvet egyetlen pillantással átölelni képes misztikus elragadtatás.

Aligha meglepő, hogy leginkább a művészetek képesek az intuíció felébresztésére, közöttük is első helyen a zene, amely a képi imaginációt meghaladó módon az ész és az érzékek fölé helyezi az elemek avagy a lét közvetlen játékát, az epifániát.

Az intuitív szemlélet beszűkülésének nyomait viseli magán napjainkban a képző- és előadóművészetektől a költészeten át a zene minden területe. A püthagóreus mérték, a bacchanáliák féktelen ritmusa feledésbe merül. A fenséges helyét átveszi a kellemes, a misztikum helyét a közöny.

Mi másra számíthatnánk?

A szemlélet sorvadása a képességek beszűkülését eredményezi. A misztikumot megragadni képtelen szellem áltudományos, ál-szkeptikus magatartásba menekül, és még csak lehetősége sincs, hogy helyreutasítván a rációt, valaha megpillantsa a csodát.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.