Soha nem vonok falat a gondolat szerteágazó világai köré.

Hogy mi bölcselet, és mi lélektan, talán csak abban különbözik, hogy ő jobban ismeri a hogyan-t, míg engem leginkább a mi ő és miért érdekel.

Csakhogy a kérdéseimre nem mindig kapok választ a társak segítsége nélkül. Ezért is beszélgetek Veled, még ha érzem is, igen komoly nézetkülönbség, szemléletbeli eltérés van kettőnk között.

A moralitás, egyszer erről már írtam, nem tételez mást, mint pusztán a választás képességét. Ettől kezdve a nem-választás vagy az ismeretek hiányában meghozott választás éppúgy morális cselekedet, mint ha a bűn elkövetését választanánk, azzal az egy kitétellel, hogy továbbra is hiszem, ember nem tudhatja, mi jó és mi nem, épp ezért teszi őt erkölcsi lénnyé nem a jó vagy a rossz választása, hanem a választás ténye maga, amelyet ő - saját cselekedeteként, akarataként, választásaként határoz meg.

Eddig és nem tovább. És minden egyéb, a szükségszerűség hálója, a sors és a végzet hatalma - kibúvó csak, hogy megtagadja önnön választását, önnön szabadságát, önnön emberségét.

Mert ennyiben, és csakis ennyiben szabad az ember. Ám ez a szabadság mindennek, ami Emberi - feltétele.

A szerelemnek is. Ezért utasítom el a gyermeki ragaszkodás (követelőzés) szerelemként való ábrázolását.

Nyilván vannak mechanizmusok, amelyek éppúgy lejátszódnak mindkét esetben. Ettől azonban a lényegi különbség továbbra is fennáll.

És persze a választás is vonatkozhat bármire.

És itt nincsenek előítéleteim, nincsenek elvárásaim, bár jómagam, hála a neveltetésnek és annak a szülői szerelemnek, amelynek szemtanúja lehettem, nem részesítem különösebb előnyben azokat a preferenciákat, amelyekről manapság beszélni szokás.

Az is igaz, ennek az egésznek, Isten igazából, semmi köze az erkölcshöz. Egyszerű szokás, beidegződés, majd felnőtt fejjel a beidegződések akaratlagos, személyes választása, a személyes állásfoglalás az, ami a moralitást, a morális töltetet adja. Nem holmi világon túli törvények. Nem holmi parancsolatok, amelyeknek eredetéről mit sem tudok.

Vagyis nem hiszek a test mentes szerelemben. Ahogyan a lélek-, a szellemtelen testiséget sem ismerem. Pontosabban tudom, hogy létezik. Csak hát én nem hívom szerelemnek. Az egyik - Istenkísértés, a másik - az Emberség megcsúfolása.

A többi? Néma csend.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.