a blogszipoly
2009.01.06. 18:47
A BLOGSZIPOLY
A nő, nem is tudom, miért nő, de érzem, tudom, hogy nő, aki blogról blogra száll, és irkál fűnek és fának, lopkod innen és onnan, míg végül rátalál a megfelelő áldozatra, és akkor kiszívja a vérét, a leheletét, és, miután jól megkínozta, lemészárolja, mint a barmot.
Nap nap után ír neki. Látszólag maga a megtestesült ártatlanság, a jóhiszemű naivitás, a keresztényi odaadás, mert hagyjuk végre a plátói szeretet, annak ugyanis igencsak sok köze van a szexualitáshoz, még ha olykor homoszexuális adalék kíséri is Érosz útjait.
Valójában olyan, mint Zsuzsa, az imádkozó sáska. Aki lelkigyakorlat címén hálát adott az Úrnak, hogy sikerült elcsábítania a kedvesemet, hogy a mennykő esne belé, ha nem is az ágyába, de tőlem mindenesetre távol, és még ahhoz is volt képe, hogy felhívja magához. Ó idők! Ó erkölcsök! És még én vagyok céda! Na, szép világ, mondhatom!
Egyszóval itt van ez a nő, legalább húsz férfival levelezik, eleinte minden harmadik bejegyzését kommentálja mindegyiknek, majd, jé, milyen meglepő, kiszemel egyet az áldozatok közül, és már a házi email címére ír, és holnapután randevúzni akar. És mert akad belőlük nem kevés, huszonöt most is itt ólálkodik körülötted, szegény férfiak előbb-utóbb horogra kerülnek.
De mi van, ha a férfi szerelmes lesz?
A huszonötből huszonnégy hoppon maradt menyecske üldözőbe veszi a menekülőt. És ne tudd meg, milyenek vagyunk mi, nők, ha valaki kosarat ad nekünk. Bevetünk mindent. Szánalmat keltő könnyeket, dühös kifakadást, becsmérlést és önbecsmérlést, de csak egy dolog mentheti meg a sietve távozót - ha közben más tűnik fel a láthatáron. Valaki, aki az elúszott vacsoránál is édesebb.
Mert egyébként nincs kegyelem. A blogszipoly nem adja fel. Jön, nyomul és támad. És mindeközben marad a megtestesült erkölcsiség.
A felebaráti szeretet.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.