ISTEN FÉNYE

Isten Fénye ragyogja be a világot!

Már értem a szavakat - a pillanat örök!

Nem, nem a pillanat tágul ki az örkkévalóság határain túl, dehogy! Az örökkévalóságot kell beleerőszakolni egy-egy pillanatnba, amelyet a törvénytől vagy a köznapoktól ellopunk.

És a legszebb, hogy azzal véget is ér a pillanat.

Mert én hülye, azt hittem, ha csak felvillanás is, de, ahogy a fotonok áradnak a napvilág végtelen kontinuitásának alapzatát adva, úgy lüktet, időről időre fellángolva, szikráról szikrára gyúlva a pillanat.

Szó nincs arról, hogy a pilanatok egymásbaölelkezve betöltenék az univerzumot. Pillanatból egy van. Nem tér vissza soha. Nem mérhető, csak a fájdalom, ami utána marad.

Csillagévekben, emberéletek értelmetlenségében. Olyan, mint a halál. Abból is a legócskább. A legszánalmasabb. Hogy ne legyen utána semmi. Csak a kifosztott hús, a lerágott szív, a semmibe meredő tekintet.

Hát ennyit a szerelemről.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.