A TELJESSÉG TITKAI

Miért szeretnék folyton írni? Mindenkinek, valakinek, bárkinek? Annak, akiről kitalálom, hogy szeretem őt és szeret, holott azt sem tudom, ki ő, nem is láttam, remélhetőleg nem is látom soha?

Mi ez a mérhetetlen önzés?

Talán a Lélek. Amely arra törekszik, hogy magába építse ezt a mindenséget, perszónákat és árnyékszemélyiségeket, éneket és nem-éneket, magán- és magáért való létezőt, mindent, mindent, ameddig csak a szem ellát, és akkor még ott a tudattalan, a transzcendencia, a misztikum.

De hogy jön ide a Másik? Hogy kerülsz ebbe az egész forrongó katlanba Te, a Véletlen Járókelő.

Pech. Mondhatnám úgy is, balszerencse. Amit egyesek a Véletlen, mások a Sors rovására írnak. Számomra mindez csak játék. Hogy éppen arra jöttél, hogy észrevettelek, hogy már választottam is, Te pedig nem voltál elég erős, hogy azt mondd, sorry, édes, ez nem az alkalmas pillanat, sajnálom. Az már nem az én bajom.

Az én célom ugyanis az, hogy lehessek Anna és Judit, Eszter és Heléna, és igen, mindenütt önzés, önzés, és nem vágyom másra, csak társra, aki minél több ős-énemet képes mozgásba lendíteni, és az üres fantomokból eleven, hús-vér asszonyokat teremteni.

És hogy kiből lehet ilyen „Járókelő”?

Szinte bárkiből. Vagy mégsem. Ugyanis túl nagy falat egy gyönge lénynek, hogy az én mindenhatóságra törekvő egómat táplálja, és közben ő maga is kiteljesedjék. Ehhez minimum az kellene, hogy őbenne is egy Vronszkij, egy Holofernesz, egy Ahasvérus és egy Párisz lakozzék, nem pedig egy agyonnyúzott egydimenziós sztereotípia, akinek határozott és társadalmi köztiszteletnek örvendő személyisége van, és aki mostantól éppen ezért a szilárd, a befejezett dolog.

Az emberek többsége jóval konzisztensebb, mint én. Mondhatnám azt is, még az elemi skizofrénia örömeivel sincsenek jó viszonyban.

Nem mintha skizofrén volnék. De azért mégis. Mint minden lény, akit a képzelet éltet, engem is magával ragad az emberi jelenség feneketlen mélységgel és határtalan sokrétűséggel megáldott képződménye.

Tudom, magamba kellen szállnom. Eldöntenem, hogy holnaptól szelíd teremtés leszek, vagy háborgó démon, de nem. Könyörüljetek! A teljességem hadd maradjon végtelen!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.