ÉN ÉS A MEGVILÁGOSODÁS

Mostanában, amikor veled beszélgetek, az énem határai mintha távolabb kerülnének tőlem, áttetszővé és üvegszerűvé válnak, önnön valóm többé már nem a börtönöm.

Igaz, máris megzavar a gondolat, vajon nem örök vágyunk-e az, hogy az ego terhétől megszabadulva, a mindenség fényében feloldódjunk, megszűnjünk lenni zárt, magunkra hagyatott egész, akik mégis, amint sikerrel járnunk, vagy túlontúl megközelítenénk a feloldozást, megrémülünk, miközben az ego farkast kiált és haladéktalanul lázongani kezd.

Hogy miért fontos ez?

Mert szerintem nem a megvilágosodás az, ami bennünket vonz, nem is a konkrét személy, a te személyed, aki a megvilágosodásnak az eszköze vagy, hanem az itt-lét gondjai elől való menekülés, a nyűgöktől és nyilaktól való félelem- és fájdalommentes állapot ígérete.

Hogy az idő és tér pusztán az érzékszerveinkre jellemző sajátos rendező elv és nem maga a valóság, ezt belátom. De a többi világ megismerése előttem titok. És ahol e percben mozgok, lélegzem, írok, az éppen itt és most történik, ahol, ha nem figyelek, odaég a hús, odakozmál a tej, ahol egyikünket telefonon hívják, a másik a gyerekért rohan, és minden forr és kavarog, és bárhogyan szakítsam meg ezt a láncolatot, ameddig élek, ezt büntetlenül aligha teszem, s ha mégis sikerül, ha mégis lehetséges az a bizonyos elragadtatás vagy más-lét már itt, akkor mi késztet majd arra, hogy visszatérjek, hacsak nem újra és újra az a testbe zárt én, az az oly sokat és oly méltán kritizált ego?

Azt hiszem nagyon is komolyan kell vennünk a létezését. Legalábbis egyelőre. Ameddig, ha csak részben is, de itt tartózkodunk. Mert, ha ennyire meghatározó szerepet tölt be abban a szegmensben, amelyet hétköznapoknak hívunk, akkor neki is juttatni kell valamit azokból a mennyei örömökből, amelyekben a szellem részesül.

És hát persze, hogy a testre is gondolok. Hiszen nem más a test, mint a lélek temploma, ahol az ego is lakik, és amelyet azért nem csak tisztán tartani, de táplálni is érdemes. Mert az ego nem kizárólag az ösztönök elfojtásában vagy éppen azok durva felszabadításában játszik szerepet, hanem abban is, hogy az ösztönöket magasabb szinten, a szellem fényében módosítsuk.

Nem bántani kell az ént. Próbáljuk szép szóval, megértő türelemmel, szeretettel irányítani. Hiszen ő sem kérte, hogy legyen. És tudjuk, alig várja, hogy megszűnjön, még ha erre önerőből örökre képtelen maradna is.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.