A SZÉPLELKŰEKRŐL

Én tényleg nem gondolom, hogy tolvajok vagyunk. Lakik bennünk valaki, aki megfellebbezhetetlen.

Teljesen közömbös, hogy Te vagy én hogyan definiálunk egy cselekedetet, még az is mindegy, hogy ő maga, a cselekvő, felmenti-e önmagát - az a bizonyos belső bíró nem téved.

Ha ő felment, mert érdekmentes, tökéletesen ellenállhatatlan erők okozzák vesztünket, akkor nincs törvény, amely elítél.

De ha Ő, a Daimonion megbélyegez, szólíthatnak angyali lénynek, rajtunk nem segít.

Hogy ki tolvaj, kéj- vagy élvhajhász, nem tudom. De ha nem az, akkor miért retteg?

Tudom, emberek közt élünk, emberek ítélnek, akik bosszúra szomjaznak, és nem igen kéretik magukat, amikor önnön megbecsülésüket mások kárára dédelgethetik.

Ha tehát a "széplelkű" attól fél, hogy a társadalom őt pellengérre vonja, helyesen teszi. Csak hát a belső hang ezt a félelmet nem ismeri.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.