HAZUDNÉK VAGY MINDÖSSZE ÍROK?

Most mi a fenét tegyek? Mellékeljek minden írásom mellé használati utasítást, hogy tetszik tudni, az nem úgy van és nem akkor történt? Hogy Gábor nem járt nálunk és a négy férjből három sem igaz? Amikor ennek éppen az a lényege, hogy minden valóság és semmi sem? Hogy volt Advent, és volt Gábor, de nem egészen úgy, ahogy a sztorikban él? És hogy mindennek ellenére mégsem csalás, mégsem hazugság, amiket összehordok?

Azt hiszem erre nem voltam felkészülve. Hogy feltételezd, odadobom eléd a szeretteimet, amikor még magamat sem adtam át neked, csak a meséimet, azokat is három név, három hangulat képében. Vagy ennyire gonosznak tűnök? Hogy őket, akik fontosak nekem, minden védelem nélkül kiteszem ide, anyaszült meztelenül, hogy bárki kényére kedvére megbámulja őket?

Úr Isten! Bizonyára én vagyok zavarodott.

Kérlek, érts meg! Itt minden írás mindössze lélektani tünemény. Egyfajta vázlat, ujjgyakorlat. És ezen az sem változtat, ha az örök átalakuló, úgy tűnik, én magam vagyok. Mert mégsem engem látsz. Csak egy árnyékot, aki ír, hogy ne múljon el nap anélkül, hogy ne érintene meg egy hang vagy egy szó, hogy ne feledd, az ember csak ember marad, még akkor is, ha éppen nem kedvedre való.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.