ATLANTISZ

Egyre nyugodtabb vagyok. Hazajöttem és írok, még magam sem tudom, miről, de nem nézem félpercenként a leveleket, nem rezzenek össze, ha megszólal a telefon, egyenesen jókedvre derít, hogy nem kell magyarázkodnom, nem kell visszavonnom semmit, hagyhatok mindent, ahogy a véletlennek hála maradt - mintha örökké szeretném.

A pillanat, amelyről beszélek, valóban végtelen. Ott maradt abban a másik világban, amely e nélkül is teljes és tökéletes, ahogyan ez is - önmagában egész.

Most látom csak - de hiszen szeretve voltam! És ha egyszer voltam, vagyok örökre! Miért siratnám Atlantiszt? Ő bennem él és benne én - minden vagyok, és bár magam is csodálkozom, tegnap óta egyre nyugodtabb vagyok.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.